A kilencvenes évek első felében a hazai egyetemi-akadémiai kutatói szféra számára jelentős előrelépést jelentettek az infrastruktúra javító-műszerpark fejlesztő pályázati források és a PhD (doktori) képzés megszervezése. A kilencvenes évek második felére a műszerpark tényleges és erkölcsi elöregedése és a doktori iskolát elvégzők elhelyezkedési nehézségei egyre nagyobb gondot okoztak. A vállalkozói szféra a fejlesztési források és gyakran szándékok hiánya, a korábbi saját kutatói bázis elavulása miatt innovációs versenyhátrányba került.
A 2000-2001. évben először meghirdetett Széchenyi terv Nemzeti Kutatás Fejlesztési Program, jelentős forrásbevonás mellett, koncepcionálisan új irányba terelte az egyetemi/akadémiai, illetve a versenyszféra kutatás-fejlesztési együttműködését. Az „Életminőség Javítása” főirány keretében nyertes pályázatunk az in vitro orvosi diagnosztika alap és alkalmazott kutatásával, minőségbiztosítási, informatikai fejlesztésével kívánja a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi-, Orvosi- és Gyógyszerésztudományi Karainak, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a 77 Elektronika Kft., Roche Magyarország Kft. Diagnosztikai Divízió, a HospNet Egészségügyi Informatikai Kft. és a QualiCont in vitro Diagnosztikai Minőségellenőrzési Kht. szellemi és anyagi forrásait hasznosítani.

Sehol nem szembetűnőbb a teljesítmény-alapú finanszírozás (az ellátók versenyhelyzete), az egyes intézmények eseti fejlesztése, felújítása és a progresszív betegellátás, a „Salus aegroti suprema lex” közti ellentmondás, mint a közigazgatás határterületi, regionális szintjén. A kialakított statisztikai régiók az egészségügyi ellátás szempontjából az esetek döntő többségében egyben a befejezett ellátás földrajzi határait is reprezentálják. Az egészségügyi szolgáltatók versenyhelyzete ellenére (vagy pontosan e versenyhelyzet miatt) feltétlenül szükség van regionális együttműködésre, a párhuzamosságok kiküszöbölése, a források jobb allokációja és hasznosítása miatt még akkor is, ha az egészségügyi rendszer racionalizálása, az együttműködés formáinak és területeinek megtalálása nem könnyű feladat.
A közeljövőben várható EU-csatlakozás, a fokozatosan megnyíló EU alapok szükségessé teszik egy olyan koordináló regionális „ernyő” szervezet meglétét, amely a prioritások meghatározásával, a szükséges önrész megteremtésével ill. biztosításával maximálisan ki tudja használni az adódó pályázati-támogatási lehetőségeket.

A minőségfejlesztés, minőségbiztosítás iránti igény növekedése az egészségügyben általános jelenség. A szakemberek vitája arról folyik, melyik az a minőségügyi rendszer, amely az egészségügyi intézmények számára leginkább alkalmas, azaz hatékony eszközökkel képes fejleszteni és biztosítani az ellátottak és ellátók biztonságát, az ellátás hatékonyságát és eredményességét, illetve valamennyi érdekelt fél elégedettségét.
A minőségügyi rendszer a szervezet működését és nem a szakmai tevékenységet szabályozza. Külső felülvizsgálat során történő megfelelés esetén kerül sor a tanúsítási igazolás kiadására, amely meghatározott ideig érvényes. A tanúsítás így a vonatkozó szabványok megfelelő alkalmazását ismeri el, nem a szakmai munka színvonalát. Ennek az a logikája, hogy munkafolyamatok szabályozásán keresztül valószínűsíthető a kedvező minőségű eredmény.
Az európai országok különböző módszereket alkalmaznak saját egészségügyi intézményeikben a minőség fejlesztésére. Jól ismert, de ritkábban alkalmazott minőségügyi rendszer az ISO szabványcsalád, amelyet alapvetően termék előállító szervezetek számára fejlesztettek ki, majd később kezdte a szolgáltatási szféra is alkalmazni. Nemrégen elkészült az egészségügyi változata is, de ennek alkalmazására vonatkozóan még nincsenek tapasztalatok.
Általános gyakorlat, hogy az országok egészségügyi intézményeik számára saját standard-alapú szabályozást dolgoznak ki, és várják el azok alkalmazását. Ezek a standardok kiterjednek a szervezet menedzseri gyakorlatára és betegellátó tevékenységére is. A standardok elvárják, hogy az intézmények meghatározott területekre vonatkozóan határozzák meg saját koncepciójukat és a kapcsolódó eljárásokat, ezzel az intézményi működés átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá válik.
Az egyik legújabb és gyorsan terjedő minőségfejlesztési gyakorlat a minőségdíjak alapjául szolgáló, önértékelésen alapuló European Foundation for Quality Management (EFQM) modell, amely azonban logikája és az európai gyakorlat szerint sem tekinthető tanúsítható rendszernek.

“Az embernek nem lehet az a célja, hogy mindig jó lapjai legyenek, hanem az, hogy a rossz lapokat is jól tudja megjátszani.”
(Robert L. Stevenson híres angol költő a múlt században)

Valahogy így kell nekünk is, az orvosoknak is szemlélni a minőségbiztosítás, minőségfejlesztés témakörét. Minőségbiztosításra tudniillik az egészségügy jelenlegi rossz anyagi helyzetében is, sőt ebben a helyzetben még inkább szükség van.
Az orvosok viszonyát a minőségbiztosításhoz pozitív és negatív tényezők befolyásolják. Az orvosok szeretik és igénylik a jó minőséget, és az ezt biztosító minőségfejlesztést, hiszen mindannyian szeretünk jól, szépen dolgozni; tudjuk azt, hogy a minőségbiztosítás mellett munkák eredményesebb lehet, tevékenységünk biztonságosabb. A jó minőségű munka után betegeink elégedettebbek lesznek, ez megvédhet bennünket későbbi pereskedésektől, és végül pedig a jó minőség fegyver lehet a többlet finanszírozásért is.
Negatívan befolyásolhatja az orvosok véleményét a minőségbiztosításról, hogy az ennek révén bevezetett irányelvek, protokollok korlátozzák a gyógyítás szabadságát, pénzügyi, gazdasági prioritásokat helyezhetnek előtérbe az egészségügyi prioritás helyett, növelik a management túlsúlyát és veszélyt jelenthetnek a külső ellenőrzés fokozása révén.
A kamarai tagok pozitív viszonyulását erősíti az 1994. évi XXVIII. törvény a Magyar Orvosi Kamaráról, mely a kamara köztestületi funkciói között megemlíti a szakmai szabályok megalkotását, a továbbképzést és részvételt a minőségi ellenőrzésben. Akkor, amikor a MOK a szakmai munka minőségét védi, akkor tulajdonképpen eleget tesz cégszerű funkcióknak, melyek között a tagok érdekvédelme mellett a közösségvédelme, és a kontárok elleni harc is szerepel.
Az 1997. CRIV tv. az egészségügyről kötelezővé tette az egészségügyi intézmények számára a belső minőségi rendszer kialakítását és megemlíti a külső minőségbiztosító rendszer kialakítását is.
A Magyar Orvosi Kamara felismerve a minőségbiztosítás, s ezen belül a külső minőségtanúsítás fontosságát és időszerűségét a Magyar Kórház Szövetséggel közösen az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult egy minőségtanúsító rendszer kialakítása érdekében. A Minisztérium, különösképpen az egészségügyi miniszter Úr támogatásával fordultunk a Nemzetközi Akkreditációs Testülethez (NAT), hogy a testületen belül alakuljon Egészségügyi Szakmai Akkreditációs Bizottság (EüSzAB). Ez év április 19-én megalakult a NAT-on belül az EüSzAB, melynek tagjait az Egészségügyi Minisztérium, a MOK, az OEP, a Magyar Kórház Szövetség, az ÁNTSZ, a Magyar Ápolási Egyesület, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Magyar Gyógytornászok Egyesülete és az Orvosi Kollégiumok Egyeztető Tanácsa javasolta. Az EüSzAB elkezdte tevékenységét, melynek fő alkotó elemei a tanúsító szervezetekkel kapcsolatos követelmények kidolgozása, a tanúsító szervezeteket minősítő szakemberekkel szembeni követelmények kialakítása, a minősítők oktatása, vizsgáztatása.
Az EüSzAB az előkészítő munka végeztével ez év október 31-re készen áll a tanúsító szervezetek minősítésére.