A minőségfejlesztés, minőségbiztosítás iránti igény növekedése az egészségügyben általános jelenség. A szakemberek vitája arról folyik, melyik az a minőségügyi rendszer, amely az egészségügyi intézmények számára leginkább alkalmas, azaz hatékony eszközökkel képes fejleszteni és biztosítani az ellátottak és ellátók biztonságát, az ellátás hatékonyságát és eredményességét, illetve valamennyi érdekelt fél elégedettségét.
A minőségügyi rendszer a szervezet működését és nem a szakmai tevékenységet szabályozza. Külső felülvizsgálat során történő megfelelés esetén kerül sor a tanúsítási igazolás kiadására, amely meghatározott ideig érvényes. A tanúsítás így a vonatkozó szabványok megfelelő alkalmazását ismeri el, nem a szakmai munka színvonalát. Ennek az a logikája, hogy munkafolyamatok szabályozásán keresztül valószínűsíthető a kedvező minőségű eredmény.
Az európai országok különböző módszereket alkalmaznak saját egészségügyi intézményeikben a minőség fejlesztésére. Jól ismert, de ritkábban alkalmazott minőségügyi rendszer az ISO szabványcsalád, amelyet alapvetően termék előállító szervezetek számára fejlesztettek ki, majd később kezdte a szolgáltatási szféra is alkalmazni. Nemrégen elkészült az egészségügyi változata is, de ennek alkalmazására vonatkozóan még nincsenek tapasztalatok.
Általános gyakorlat, hogy az országok egészségügyi intézményeik számára saját standard-alapú szabályozást dolgoznak ki, és várják el azok alkalmazását. Ezek a standardok kiterjednek a szervezet menedzseri gyakorlatára és betegellátó tevékenységére is. A standardok elvárják, hogy az intézmények meghatározott területekre vonatkozóan határozzák meg saját koncepciójukat és a kapcsolódó eljárásokat, ezzel az intézményi működés átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá válik.
Az egyik legújabb és gyorsan terjedő minőségfejlesztési gyakorlat a minőségdíjak alapjául szolgáló, önértékelésen alapuló European Foundation for Quality Management (EFQM) modell, amely azonban logikája és az európai gyakorlat szerint sem tekinthető tanúsítható rendszernek.

“Az embernek nem lehet az a célja, hogy mindig jó lapjai legyenek, hanem az, hogy a rossz lapokat is jól tudja megjátszani.”
(Robert L. Stevenson híres angol költő a múlt században)

Valahogy így kell nekünk is, az orvosoknak is szemlélni a minőségbiztosítás, minőségfejlesztés témakörét. Minőségbiztosításra tudniillik az egészségügy jelenlegi rossz anyagi helyzetében is, sőt ebben a helyzetben még inkább szükség van.
Az orvosok viszonyát a minőségbiztosításhoz pozitív és negatív tényezők befolyásolják. Az orvosok szeretik és igénylik a jó minőséget, és az ezt biztosító minőségfejlesztést, hiszen mindannyian szeretünk jól, szépen dolgozni; tudjuk azt, hogy a minőségbiztosítás mellett munkák eredményesebb lehet, tevékenységünk biztonságosabb. A jó minőségű munka után betegeink elégedettebbek lesznek, ez megvédhet bennünket későbbi pereskedésektől, és végül pedig a jó minőség fegyver lehet a többlet finanszírozásért is.
Negatívan befolyásolhatja az orvosok véleményét a minőségbiztosításról, hogy az ennek révén bevezetett irányelvek, protokollok korlátozzák a gyógyítás szabadságát, pénzügyi, gazdasági prioritásokat helyezhetnek előtérbe az egészségügyi prioritás helyett, növelik a management túlsúlyát és veszélyt jelenthetnek a külső ellenőrzés fokozása révén.
A kamarai tagok pozitív viszonyulását erősíti az 1994. évi XXVIII. törvény a Magyar Orvosi Kamaráról, mely a kamara köztestületi funkciói között megemlíti a szakmai szabályok megalkotását, a továbbképzést és részvételt a minőségi ellenőrzésben. Akkor, amikor a MOK a szakmai munka minőségét védi, akkor tulajdonképpen eleget tesz cégszerű funkcióknak, melyek között a tagok érdekvédelme mellett a közösségvédelme, és a kontárok elleni harc is szerepel.
Az 1997. CRIV tv. az egészségügyről kötelezővé tette az egészségügyi intézmények számára a belső minőségi rendszer kialakítását és megemlíti a külső minőségbiztosító rendszer kialakítását is.
A Magyar Orvosi Kamara felismerve a minőségbiztosítás, s ezen belül a külső minőségtanúsítás fontosságát és időszerűségét a Magyar Kórház Szövetséggel közösen az Egészségügyi Minisztériumhoz fordult egy minőségtanúsító rendszer kialakítása érdekében. A Minisztérium, különösképpen az egészségügyi miniszter Úr támogatásával fordultunk a Nemzetközi Akkreditációs Testülethez (NAT), hogy a testületen belül alakuljon Egészségügyi Szakmai Akkreditációs Bizottság (EüSzAB). Ez év április 19-én megalakult a NAT-on belül az EüSzAB, melynek tagjait az Egészségügyi Minisztérium, a MOK, az OEP, a Magyar Kórház Szövetség, az ÁNTSZ, a Magyar Ápolási Egyesület, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Magyar Gyógytornászok Egyesülete és az Orvosi Kollégiumok Egyeztető Tanácsa javasolta. Az EüSzAB elkezdte tevékenységét, melynek fő alkotó elemei a tanúsító szervezetekkel kapcsolatos követelmények kidolgozása, a tanúsító szervezeteket minősítő szakemberekkel szembeni követelmények kialakítása, a minősítők oktatása, vizsgáztatása.
Az EüSzAB az előkészítő munka végeztével ez év október 31-re készen áll a tanúsító szervezetek minősítésére.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés nem csak a gazdaság, a közigazgatás, a jogi szabályozás, stb. területén tesz szükségessé jelentős változtatásokat és fejlődést, hanem a humán szférában, a civil társadalmi csoportok világában is alapvetően új gondolkodást fog generálni. A következő években egyre nagyobb szerepet kell kapjanak azok a kistérségi civil kezdeményezések, ötletek, javaslatok, aktivitások, amelyek mintegy a társadalmi fejlődés motorjaként indukálják a kultúra és az egészségügyi rendszer átalakulását.
Az államnak ebben a folyamatban az a feladata, hogy a vállalkozói és civil műhelyek kreativitását, alkotó kedvének kiteljesedését segítse elő és támogassa.
A Széchenyi-terv ezen állami szerep gyakorlati megvalósulása. A pályázati rendszer eleve úgy került kialakításra, hogy a támogatások nyertesei nem lehetnek az állami "adományok" passzív elfogadói. Sikeres pályázatokat olyan csoportok tudnak benyújtani, akik az adott területen már korábban bizonyítottak és valós gazdasági, társadalmi hasznot hozó programot tudnak összeállítani, sőt jelentős önerőt is garantálnak a megvalósításhoz.
Köztudott, hogy az emberek életminősége, egészségi állapota alapvetően nem csak a szoros értelemben vett egészségügyi ellátó rendszer működésétől függ. Az egyén létérzetét alapvetően meghatározzák a gazdasági helyzet, a környezet, az életmód és a kultúráltság szintjén alapuló saját igények. A Széchenyi-program ebben az értelemben valamennyi projekt támogatásával hozzájárul a lakosság életminőségének javításához.
A kistérségi civil kezdeményezés példája az ún. Veresegyházi Életmód Program, amelynek keretében az itt élők aktív részvételével a gazdaság, a kultúra, a kommunikáció és az egészségügy, azaz az életmód, az életminőség fejlesztését tűztük ki célul. Ennek a komplex programnak az egészségügyi ága a Misszió Modell keretében a többi területet megelőzve elsőként valósult meg.
A Misszió Egészségügyi Központ az irányított betegellátás egyik szervezőjeként 152 ezer főre kiterjedően egészségfejlesztési, prevenciós tevékenységet és a teljes körű egészségügyi ellátás vonatkozásában betegút követést, elemzést végez. Ebben a munkában az egészségügyi szakembereken kívül az önkormányzatok, az egyházak és a helyi civil szervezetek is részt vesznek.
 

Az egészségügyi kiadások emelkedése világszerte gazdasági illetve kormányzati ellenlépéseket váltott ki, annak ellenére, hogy félreérthetetlen a társadalmi igény az egyre magasabb szintű egészségügyi ellátásra. Egyrészt az ellátás szervezésébe nyúltak bele, létrejött az egészségügyi management, ennek folyománya a „managed care”. Másrészt csökkenteni kívánták az orvos önállóságát. A folyamatok az orvosi kamarák heves ellenállását váltották ki. Az Orvosi Kamarák Európai Fóruma illetve Világszövetsége elfogadja a szakmai ajánlások létjogosultságát és támogatja a szakmai minőségellenőrzést. Ragaszkodik ugyanakkor az orvosi döntés autonómiájához, és visszautasítja az egészségügyi ellátás színvonalát csökkentő gazdasági korlátozásokat. Európában és a világ fejlett országaiban az elmúlt 10 évben észlelhető fenti törekvések általános társadalmi megbecsülés és anyagi jólét mellett dolgozó orvosokat érintettek. Gazdasági függetlenségük és hagyományos szervezettségük lefékezte a nemkívánatos folyamatokat. Magyarországon a rendszerváltás óta a magánvállalkozás, a gazdaság, a pénzügyi és jogi szféra élvezett kiemelt támogatást. Az egészségügy folyamatosan háttérbe szorult. Az orvosok illetve az őket képviselő MOK gazdasági és jogi környezete összehasonlíthatatlanul kedvezőtlenebb, mint Európában másutt. Mind az EU csatlakozás ígérete, mind a magyar egészségügy és különösen az orvosok jól felfogott érdeke követeli meg, hogy a MOK törekedjen az orvosi munkafeltételek, a szakma magas szintű művelése és az anyagi megbecsülés javítására. A MOK ezért átvenni és hasznosítani kívánja az Európai társszervezetek tapasztalatait.