A Nagy Britanniában működő Nemzeti Egészségügyi Szolgálat állampolgári jogon biztosítja az egészségügyi szolgáltatásokat. Ahogy a betegjogok primátust kaptak az ország közvéleményében, egyre inkább előtérbe került a Szolgálatot érintő kritika. A társadalmi igény hozta létre az egészségpolitika által kialakított Állampolgári Karta Mozgalmat, melynek része a Betegek Kartája.
A Betegek Kartájának számos ápolási vonatkozása közül szeretném kiemelni az alapellátás és az anya- és csecsemővédelem területén rögzített betegjogokat. Az alapellátásban védőnő, egészségügyi látogató, optometrista, valamint mentálhigiénés szakember dolgozik önállóan. A Karta a beteg egészségügyi szolgáltatásokra való jogosultságát, a vizitek igénylését, gyakoriságát, az időpont egyeztetés kérdéseit határozza meg.
A fekvőbeteg szakellátással kapcsolatosan az emberi méltóság, a rendelkezési jog kérdései kerülnek előtérbe – a hazai egészségügyi jogszabályok nyelvezetéhez szokott magyar számára szokatlanul érthetően, a „köznapi” beteg aspektusából.

A kilencvenes évek első felében a hazai egyetemi-akadémiai kutatói szféra számára jelentős előrelépést jelentettek az infrastruktúra javító-műszerpark fejlesztő pályázati források és a PhD (doktori) képzés megszervezése. A kilencvenes évek második felére a műszerpark tényleges és erkölcsi elöregedése és a doktori iskolát elvégzők elhelyezkedési nehézségei egyre nagyobb gondot okoztak. A vállalkozói szféra a fejlesztési források és gyakran szándékok hiánya, a korábbi saját kutatói bázis elavulása miatt innovációs versenyhátrányba került.
A 2000-2001. évben először meghirdetett Széchenyi terv Nemzeti Kutatás Fejlesztési Program, jelentős forrásbevonás mellett, koncepcionálisan új irányba terelte az egyetemi/akadémiai, illetve a versenyszféra kutatás-fejlesztési együttműködését. Az „Életminőség Javítása” főirány keretében nyertes pályázatunk az in vitro orvosi diagnosztika alap és alkalmazott kutatásával, minőségbiztosítási, informatikai fejlesztésével kívánja a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi-, Orvosi- és Gyógyszerésztudományi Karainak, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a 77 Elektronika Kft., Roche Magyarország Kft. Diagnosztikai Divízió, a HospNet Egészségügyi Informatikai Kft. és a QualiCont in vitro Diagnosztikai Minőségellenőrzési Kht. szellemi és anyagi forrásait hasznosítani.

Sehol nem szembetűnőbb a teljesítmény-alapú finanszírozás (az ellátók versenyhelyzete), az egyes intézmények eseti fejlesztése, felújítása és a progresszív betegellátás, a „Salus aegroti suprema lex” közti ellentmondás, mint a közigazgatás határterületi, regionális szintjén. A kialakított statisztikai régiók az egészségügyi ellátás szempontjából az esetek döntő többségében egyben a befejezett ellátás földrajzi határait is reprezentálják. Az egészségügyi szolgáltatók versenyhelyzete ellenére (vagy pontosan e versenyhelyzet miatt) feltétlenül szükség van regionális együttműködésre, a párhuzamosságok kiküszöbölése, a források jobb allokációja és hasznosítása miatt még akkor is, ha az egészségügyi rendszer racionalizálása, az együttműködés formáinak és területeinek megtalálása nem könnyű feladat.
A közeljövőben várható EU-csatlakozás, a fokozatosan megnyíló EU alapok szükségessé teszik egy olyan koordináló regionális „ernyő” szervezet meglétét, amely a prioritások meghatározásával, a szükséges önrész megteremtésével ill. biztosításával maximálisan ki tudja használni az adódó pályázati-támogatási lehetőségeket.

A minőségfejlesztés, minőségbiztosítás iránti igény növekedése az egészségügyben általános jelenség. A szakemberek vitája arról folyik, melyik az a minőségügyi rendszer, amely az egészségügyi intézmények számára leginkább alkalmas, azaz hatékony eszközökkel képes fejleszteni és biztosítani az ellátottak és ellátók biztonságát, az ellátás hatékonyságát és eredményességét, illetve valamennyi érdekelt fél elégedettségét.
A minőségügyi rendszer a szervezet működését és nem a szakmai tevékenységet szabályozza. Külső felülvizsgálat során történő megfelelés esetén kerül sor a tanúsítási igazolás kiadására, amely meghatározott ideig érvényes. A tanúsítás így a vonatkozó szabványok megfelelő alkalmazását ismeri el, nem a szakmai munka színvonalát. Ennek az a logikája, hogy munkafolyamatok szabályozásán keresztül valószínűsíthető a kedvező minőségű eredmény.
Az európai országok különböző módszereket alkalmaznak saját egészségügyi intézményeikben a minőség fejlesztésére. Jól ismert, de ritkábban alkalmazott minőségügyi rendszer az ISO szabványcsalád, amelyet alapvetően termék előállító szervezetek számára fejlesztettek ki, majd később kezdte a szolgáltatási szféra is alkalmazni. Nemrégen elkészült az egészségügyi változata is, de ennek alkalmazására vonatkozóan még nincsenek tapasztalatok.
Általános gyakorlat, hogy az országok egészségügyi intézményeik számára saját standard-alapú szabályozást dolgoznak ki, és várják el azok alkalmazását. Ezek a standardok kiterjednek a szervezet menedzseri gyakorlatára és betegellátó tevékenységére is. A standardok elvárják, hogy az intézmények meghatározott területekre vonatkozóan határozzák meg saját koncepciójukat és a kapcsolódó eljárásokat, ezzel az intézményi működés átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá válik.
Az egyik legújabb és gyorsan terjedő minőségfejlesztési gyakorlat a minőségdíjak alapjául szolgáló, önértékelésen alapuló European Foundation for Quality Management (EFQM) modell, amely azonban logikája és az európai gyakorlat szerint sem tekinthető tanúsítható rendszernek.