1.  Az európai integráció folyamata
Európa fog és kell bővülnie. Magyarországon jók a feltételek az EU-ba való belépéshez. Az előadás ezért abból a premisszából indul ki, hogy Magyarország az EU tagja lesz.
2.  Az egészségügyi rendszerek Európában
Az egészségügyi rendszerek az EU tagállamaiban, valamint a potenciális tagországokban igen különbözőek. Ezek a piacgazdaságiaktól a tisztán állami dominanciájú rendszerekig terjednek. Túlnyomóak az államiak. Ugyanilyen különböző a kórházaknak a feladatspektruma is az ambuláns ellátás vonatkozásában.
3.  Az egészségügyi rendszer Magyarországon
Nyilvánvalóan sok párhuzamosság van a magyar és a német egészségügyi rendszer között. Mint minden egészségügyi rendszert a világon, így Magyarországon is az egészségügyi rendszert nagy dinamika jellemzi. Itt különösen a DRG rendszert kell említeni a kórházi szolgáltatások finanszírozására.
4.  A rendszerek közötti verseny szempontjai
Az európai egészségügyi rendszereknek a háttere előtt és az ezzel kapcsolatos problémákban a jövőben meg kell merészelni egy prognózist. Az USA-beli fejlődéssel ellentétben abból kell kiindulni, hogy bár a versenyelemek az egészségügyi rendszerben lényegesen erősödni fognak, az állami felelősség azonban megmarad. Az előadás ennek előnyeivel és hátrányaival fog foglalkozni.
5.  A szolgáltatók és a betegek közötti verseny szempontjai
Az EU tagállamaiban fokozódik a verseny a betegekért. Ez egyre inkább a tagállamok határain túl is történik és nemcsak a határközeli régiókra vonatkozik. Ezt példák alapján mutatjuk be, és egyidejűleg megkíséreljük a kihatások elemzését.
6.  A globalizáció szempontjai a kórházügyben
Mint a betegekért való verseny, egyre inkább verseny lesz az egészségügyi intézmények, különösen a kórházak fenntartásáért. Különösen a kórházláncok már nem az egyes tagállamokra fognak koncentrálódni, hanem a globalizáció útjára lépnek. Hogy ennek milyen kihatása van, ugyancsak az előadás tárgya lesz.
7.  Van-e ideális típusú egészségügyi rendszer?
A Német Kórházigazgatók Szövetségének a munkájából, német szempontból és a sokrétű tapasztalatokból meg kell kísérelni egy lehetőleg ideális típusú rendszert bemutatni. Az a vita fog adódni, hogy egy ilyen ideális típusú kezdeményezést érdemes lenne-e vitára bocsátani az Európai Unió szintjén.

Az európai egészségügyet még mindig az egyes országok különböző tradíciói jellemzik. Az egészségügyi személyzet képzése különböző, eltérőek a szolgáltatás-kínálatok, amelyeknek igénybe vétele országonként nagy differenciát mutat, ugyanígy gyakran nem összehasonlítható a szolgáltatások finanszírozása.
Maga a forrásfelhasználás nem feltétlenül jellemző az egészségügy minőségére. A lakosság elégedettsége is gyakran nehezen végrehajtható rendszerértékeléseket mutat, amelyek nem mindig korrelálnak a szakértők elvárásaival.
A régiókat átfogó szervezetek, mint a WHO, OECD, EU, évek óta foglalkoznak ország-összehasonlításokkal; az ország-összehasonlításokat többnyire nem megfelelően interpretálják, hanem változatosan elidegenítve alkalmazzák, hogy bizonyos érdekekhez érveket adjanak, hogy valamit tegyenek, vagy ne változtassanak. Eltekintve ezektől a helytelen szokásoktól, ezeknek az összehasonlításoknak további funkcióik vannak, nevezetesen nemcsak egyáltalán létrehozni az összehasonlíthatóságot, hanem egy benchmarkingot (üzem-összehasonlítást) is kiváltani a nívószerű szisztematikus javítás irányába. Minden szakember számára világos, hogy az ilyen szisztematikus változtatások az ilyen különböző nagy rendszerekben csak hosszú távon és a további társadalmi és különösen gazdaságpolitikai fejlődések haladásától függően mehetnek végbe.
Mégis úgy hiszem, hogy egy szisztematikus konvergencia ismerhető fel. Ezt politikai, információtechnológiai, orvostudományi, gazdasági és egyéb trendek támasztják alá.
Az EU-ba való belépés még sokáig nem feltételezi, hogy az egészségügyi rendszert közvetlenül az EU 15-höz hasonlóvá kell tenni. Eddig az EU nem is priorizálta az egészségpolitikát. Az egészségügynek a kiegyenlítése nem állt és most sem áll az előtérben; a gazdaság- és a valutapolitikának éppúgy előnye van, mint a mezőgazdasági politikának. Egy olyan dinamika, mint ami ma látható az energiaszektorban, az egészségügyi szektorban nem várható.
Mégis egy alapvető konvergencia nem hiányozhat: a menedzsment stratégiailag minden országban fokozottan fog a várható változási folyamatokhoz orientálódni, és jó lesz az ilyen trendeket idejekorán felismerni, intézkedéseket tenni, hogy ne kerüljön hátrányos helyzetbe. Különben feladatait nem fogja teljesíteni.

Lépéseket tenni lehet gyorsan, lehet lassan. Lehet sántítva, lehet könnyedén, szaladva. Megbotlani is lehet, legfeljebb az egészségügy majd ellátja sebeinket.
De az egészségpolitikai tervek, cselekvési programok csak átgondoltak és megfelelően megtervezettek lehetnek, mivel itt az egészségügyi ellátás rendszeréről, egészéről van szó, tehát azokról is, akik elesve megsebesülnek és azokról is, akik a sebeket kötözik.
Az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz szükség van megfelelően megalapozott és átfogó egészségügyi reformra, illetve a települések igényeihez igazított, megfelelően előkészített egészségpolitikai koncepcióra, illetve az azokra épült cselekvési tervekre, valamint a végrehajtáshoz szükséges anyagi, személyi feltételek biztosítására.
A Fővárosi Önkormányzat a folyamat előkészítése és hosszabbtávú megvalósítása érdekében kialakította saját egészségpolitikai koncepcióját, erőfeszítéseket tesz az ellátó rendszer hatékonyabbá tételére (például teljesítmény monitoring rendszer kialakításával, ágazati informatika rendszer létrehozásával), illetve hosszabb távra előtekintve tervezi meg fejlesztéseit.
Ugyanakkor a koncepciók gyakorlati kivitelezését csak megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező és jól képzett szakemberek képesek véghezvinni, amely szempontból a magyar orvosoknak nincs szégyenkeznivalója.
Az egészségügyi menedzser képzettségű kollégák (kórházigazgatók, intézményvezetők, ügyvezetők, stb.) a szférán belüli helytállása jól példázza azt, hogy a komplexebb tudás megszerzése, a vezetési technikák elsajátítása, a gazdasági ismeretek elmélyítése milyen fontos lehet útban Európa felé.

A betegjogok törvénybe foglalása biztosítja, hogy az egyén részt vehessen azokban a döntésekben, melyek testi-lelki állapotára hatnak, továbbá életminőségét vagy akár életesélyeit befolyásolják. E döntéseket az érintett úgy tudja meghozni, ha orvosától széleskörű tájékoztatást kap és képes ezeket az információkat saját értékrendjével összhangban mérlegelni.
A pszichiátriai ellátás során számos olyan helyzet adódhat, amikor az önrendelkezés közvetlen gyakorlása akadályokba ütközik. A beteg halaszthatatlanul kórházi kezelésre szorul, ám abba nem egyezik bele. A mentális zavar megfosztotta – ideiglenesen vagy tartósan – döntési képességeitől.
Milyen törvényi feltételek mellett engedhető meg, hogy valakit akarata ellenére gyógyító intézménybe szállítsanak? Ki kapjon lehetőséget arra, hogy a döntésképtelen beteg helyett a kezelési döntéseket meghozza? Korlátozható-e a magát vagy másokat közvetlenül veszélyeztető beteg a szabad mozgásban? Milyen speciális feladatai vannak a pszichiátriai osztályokon dolgozó szakápolóknak, betegjogi képviselőknek?
E kérdések számba vétele után foglalhatunk állást abban, milyen lehetőségeket látunk a betegjogok betartatására a pszichiátriai ellátásban. Látunk-e megoldást arra, hogy két érdek egyidejűleg érvényesüljön: a pszichiátriai beteg kapja meg a szükséges kezeléseket, ugyanakkor önrendelkezési jogát tartsák tiszteletben.