Menu Content/Inhalt
M agyar E gészségügyi M enedzser K lub
Székhely:1053 Budapest,
Kecskeméti utca 13.
Fióktelep (postacím):
2096 Üröm, Görgey utca 5.
E-mail: memklub@memklub.hu
Adószám: 18035784-1-41
Bankszámla szám: 11742001-20007511
anno 1991
 
2013. november 16. Közgyűlés PDF Nyomtatás E-mail

XXI. éves közgyűlésünket mintegy 80 fő bejelentkezett részvétvevővel tartottuk meg. Elnökünk – Dr. Soós Ágnes – kisebb baleset miatt kénytelen volt soron kívül Pestre utazni, ezért az éves Közgyűlésünket Dr. Szabadfalvi András örökös tiszteletbeli elnökünk nyitotta meg. Elmondta, hogy Klubunk kinőtte a tinédzser kort, felnőtt korba lépett, életképes, fejlődőképes, amit alátámaszt a tegnapi nagyon sikeres klubest és bizonyít, hogy az új jelentkezők száma elérte a 20 főt.

A Klubnak az a személyi varázsa, hogy aktuális és komoly szakmai kérdésekkel baráti légkörben, sokszor tréfálkozó hangnemben végezi munkáját. A rendezvényeken mindenkor fontos szakmai témák kerülnek megtárgyalásra, sajátosan baráti stílusban. Az elhangzott előadások rendkívül magas szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot, többnyire humoros stílusban még a legkomolyabb témákról is. Elmondta, hogy nem tiszte külön-külön értékelni a nagyszerű előadásokat, mivel jelenlegi feladat az éves közgyűlés megtartása.

Először a gazdasági beszámolót hallgatjuk meg Flór Ferenc főtitkár úr előterjesztésében, majd előkészítjük a jövő évi tisztújító közgyűlést a jelölő bizottság megválasztásával, felvesszük új klubtag jelöltjeinket, végül kiosztjuk korábban felvett tagjaink részére az ezüst érméket és a kitűzőket.

Flór Ferenc főtitkár beszámolójában elmondta: elsősorban az a feladata, hogy Dr. Soós Ágnes elnök asszony beszámolóját ismertesse – bár Őt nem lehet pótolni – és ezt követi a gazdasági beszámoló. A 2013. év viszonylag gazdag volt programokban. Folytattuk azt az utat, amelyben a menedzser gyakorlatokat mutattuk be, vagyis törekedtünk arra, hogy a menedzserek megismerjék és ismerjék egymást, megismerjük az új menedzsereket, bemutassuk a nehézségeiket, problémáikat és terveiket.

Az év első ilyen rendezvénye február 27-én volt a Heim Pál Kórházban – és itt hadd köszönjem meg a Heim Pál Kórház Igazgatóságának (akik közben Klubunk tagjaivá is váltak), hogy helyet adtak rendszeres klubnapjainknak barátságos, hangulatos körülmények között. A klubnapon ígéretet kaptunk arra, hogy az új igazgatók egy év elteltével bemutatják, mire jutottak elgondolásaik megvalósításában.

Első klubnapunk előadói voltak: Dr. Nagy Anikó Főigazgató Főorvos (Heim Pál kh.), Dr. Bodnár Attila Főigazgató Főorvos (Bajcsy kh), Prof. Dr. Vályi-Nagy István Főigazgató Főorvos (EESZK kh) és Dr. Ficzere Andrea Főigazgató Főorvos (Uzsoki kh).
Következő klubnapunk Március 27-én volt, ahol az előző intézmények gazdasági igazgatói mutatták be a kórházakat gazdasági szempontból. Az előadók régi klubtagjaink voltak: Kálmánné Juhász Ilona (ESZSZK) és Karátsony Annamária (Uzsoki). Meghívott vendégként Imre László a GYEMSZI munkatársa tartott értékes előadást a finanszírozás aktuális kérdéseiről.

Emlékezetes klubnapot tartottunk – hosszú hétvégével egybekötve - április 26-28-án Hévizen, ahol Kertész Márta klubtagunk mutatta be a sajátosan eltérő intézmény tapasztalatai, menedzser problémáit. Jó hangulatban, sok szakmai ismerettel gyarapodva mintegy 30 klubtagunk gyarapodott és töltötte el kellemes pihenéssel a hét végét.

Mintegy 30 fő részvételével tartottuk meg közérdeklődésre tartó májusi klubnapunkat, amelynek házigazdája ismét a Heim Pál kórház volt „Nyugdíjazás és egyéb munkaügyi csemegék" volt, amelyet Dr. Kőszegfalvi Edit munkajogi és egészségügyi szakjogász adott elő mindenki számára közérthetően, számos olyan kérdést részletezve, ami az otthoni munkánkhoz, a vitás kérdések értelmezéséhez nagy segítséget nyújt.

Rendhagyó időpontban rendeztük meg június 28-i klubnapunkat. A klubtagjaink kívánságára rendezett témakörre sajnos mindössze 35-en voltak kíváncsiak. Akik viszont eljöttek nem bánták meg, mert az adott témában magas színvonalú, ugyanakkor közérthető előadást hallhattunk Elmer Zsolttól (GYEMSZI gazdasági igazgató helyettes), valamint a téma jogi kapcsolatairól, (Dr. Jeviczki Melinda – GYEMSZI – előadásában) „apróságairól", amelyekre a gyakorlatban feltétlenül oda kell figyelni. Ezt követte Rézsó Mária előadása, amelyben bemutatta az intézmény-leltározás és vagyonfelmérés, egy korszerű módszerét. Az előadásokat számos hozzászólás gazdagította.

Hosszas előkészületek és szervezés után sikerült összehozni a kapcsolatot Szlovákiában a Topolcany (Nagytopolcsány) kórház vezetésével, ahol készséget mutattak arra, hogy egy egynapos szakmai tapasztalatcserére, szeptember 29-én a Szlovák menedzser gyakorlatok megismerésére fogadjanak bennünket. A nagy érdeklődést mutatta, hogy a 48 férőhelyes autóbuszban 44-en utaztunk. A szakmai látogatás szakmailag és emberileg maradandó élményt jelentett minden résztvevőnek. Hazatérőben még rövid látogatást tettünk Nyitrán. A részletes, fényképes beszámolót olvashattátok a Honlapon.

Az éves beszámolón túl két rövid kérdés van, amit a Közgyűlés előtt kell megtárgyalnunk: több klubtagunk kérte, hogy a költségtérítéses rendezvényeken, amelyekhez a Klub, a tagság bevételeinek visszaforgatásával jelentős kedvezményeket (autóbusz, étkezés stb.,) nyújt, a hozzátartozók (férj, feleség) is megkaphassák ezeket a kedvezményeket. Az Elnökség véleménye megosztott volt, ezért Közgyűlés elé terjesztjük: ki ért egyet azzal, hogy Klub tagokon kívül más is részesüljön kedvezményben? Egyetlen egy tag értett egyet, így a kérdést elvetettük.
A másik kérdés: évente odaítéljük egy klubtagunknak az életmű-díjat. Meghatároztuk ennek kritériumait: 1. Klubtagság; 2. Legalább 40 év az egészségügyben; 3. Nyugdíjas (természetesen dolgozhat mellette, ha lehetősége van). Terjesszük-e közgyűlés elé a jelöltet, vagy az Elnökség döntse el. Ki szavaz az mellett, hogy az Elnökség döntsön? Egyhangú, ellenszavazat, tartózkodás nélkül.

Térjünk át a gazdasági beszámolóra és a munkatervre. A 2014. évi munkatervünket mindenki írásban megkapta, várjuk ezzel kapcsolatos kiegészítéseket, javaslatokat. Az előzetes számszaki beszámolót is mindenki megkapta, de rövid időn belül a most szétosztott előzetes és a végleges is fent lesz a honlapon, de ide kattintva itt is meg lehet tekinteni. Ebből látható, hogy anyagi helyzetünk lényegében nem változott különösen, ha figyelembe vesszük, hogy év végéig még sokan rendezik tagdíjtartozásukat.

A munkatervben lehet még módosulás, erről folyamatosan adunk a honlapon tájékoztatást, az egyik az Uzsoki látogatás, amelyre a május 1. miatt egy hónappal előbb kerül sor, a másik: Juráj Gemes úr meghívta a klubtagokat egy szakmai programmal egybekötött hosszú hétvégére Késmárk és környéki látogatással egybekötve.

A gazdasági beszámoló elhangzása után Örökös tiszteletbeli elnökünk vette vissza a szót és elfogadtatta az elnöki és a gazdasági beszámolót, amelyet a tagság külön-külön egyhangúlag (tartózkodás és ellenszavazat nélkül) fogadott el.

Elnök úr elmondta, hogy ismét eltelt négy év és jövő ilyenkor tisztújító közgyűlésre kerül sor, ahol megválasztjuk az új elnököt és elnökséget. Ehhez most meg kell választanunk a jelölő bizottságot, amelynek feladata lesz a tagok javaslata alapján a jelöltek összeállítása. Az kerülhet fel a jelöltek listájára, aki legalább 5 szavazatot kapott. Tartsátok szem előtt a fiatalítás követelményét és olyanok kerüljenek a jelöltek listájára, akik lelkesedéssel tudják tovább vinni klubunk hagyományait.

A jelölő bizottság tagjai a szabályainknak megfelelően: egy orvos, egy gazdasági és egy ápolási vezető. Lehetőleg olyan személy vállalja a jelölő bizottsági munkát, aki a következő ciklusban nem óhajt az elnökség tagja lenni. Előzetes felmérés és megbeszélések alapján javaslata a következő: Dr. Budaházy Emíl (orvos), Nagy Árpád (gazdasági) és Mészárosné Hakucsák Erika (ápolási). A jelöltek a megbízást elfogadták és a tagság egyenként ellenszavazat és tartózkodás nélkül a jelölő bizottságot megválasztotta.

 

 
© 2025 Magyar Egészségügyi Menedzser Klub
HQNet Tárhely, Egyszerűen