Szarvas – Liget Hotel Nyomtatás

2022. szeptember23-25.

Egy különleges év a MEM klub életében 2022. év, mert 30 évesek lettünk. Ennek méltó megünneplésére rendezvény sorozatot szerveztünk a tagság részére. Ez alatt a hosszú idő alatt sok mindent történt a klub és a tagsága életében, de bármilyen idők is jártak megmaradt a klub keretein az egészségügyi menedzserek részére. A megrendezésre került programok sokrétűek voltak, és az egyik érdekesebb volt, mint a másik.

Első alkalommal a Pozitron KFT-be látogattunk el, ahol betekintést kaptunk a képalkotó diagnosztika rejtelmeibe. A nukleális medicina titkos eljárásait is bemutatták nekünk, hiszen, ha nem is közvetlenül, de mindennaposan érintkezünk ezzel a területtel is.

A második látogatása a TEK-nél volt, ahol egy zárt és egyben egy különleges feltételek mellett működő egészségügyi rendszerrel ismerkedtünk meg.

A következő a gyöngyösi gyárlátogatás volt a Siad Hungary Kft-nél. Itt szembesülhettünk azzal, hogy az informatika segítségével mennyi minden automatizálható maximális biztonsággal egy üzemben, amely az egészégügy számára létfontosságú gázok előállításával foglalkozik.

A szarvasi rendezvényünk nekünk szólt vezetőknek, hiszen mi is fontos elemei vagyunk ennek a bonyolult ellátórendszernek. Szervezzük, vezetjük a ránk bízott intézményeket és teremtjük meg a feltételeket a zavartalan működés érdekében. A szarvasi Liget Hotel a Körös folyó partján helyezkedik el. Egy nagyon kellemes szálloda felkészülve a külön felé rendezvényekre, konferenciákra, előadásokra és egy fantasztikus wellness részleggel, ahol módunk volt a szabadidőben kipihenni magunkat.

A péntek délutáni programot Dr. Duray Gergő, az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa nyitotta meg, és mutatta be a Békés megye egészségügyi ellátását.

A következő előadó Erdélyi Imola Erzsébet, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója hogyan zajlik a Lakosság-közeli járóbeteg szakellátás a békési járásban.

Nagy István a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, informatikai osztály osztályvezetője, a MEM Klub informatikai alelnöke bemutatta, hogy mit hogyan kell használni, érteni és értelmezni az informatika adta lehetőségeke belül a Böngészni kell, de hogyan? - avagy a biztonságos internethasználat az informatikus szemével című előadásában.

A következő program előadója dr. Mészáros Aranka tréner, szociálpszichológus, egyetemi docens volt a Vezetők egymás között - Kommunikáció az egészségügyben címmel tartott előadást.

Az est folyamán az ünnepi díszbe öltöztetett étteremben lépett fel a karcagi kórház alapítványának a felajánlásával és Nagyné László Erzsébet főigazgatónő vezetésével a Kátai Gábor kórház tánc-és énekkara, akik élettel és vidámsággal teli programja mindenkit felvidított és hatalmas sikert arattak. Az est folyamán került sor az elmaradt 2021. év „Év menedzsere díj” átadására, melyet Tamics Gyuláné kapott, aki hosszú ideje aktív tagja a klubnak és több évtizede dolgozik az egészégügyben. A 30 éves évforduló tiszteletére örökös titkárunk Flór Feri bácsi felvágta az ünnepi tortát. Ezt követően nagyon jó hangulatú táncos estével zártuk a napot.

Szombaton délelőtt interaktív kommunikációs tréningen vettünk részt dr. Mészáros Aranka vezetésével. Jó hangulatban végeztük a helyzetgyakorlatokat, amelyek nagyon szemléletesen bemutatták be a mindennapi vezetői szituációkat. Megbeszéltük a tapasztalatokat és egyhangúlag megállapítottuk, hogy ennek gyakorlati haszna van és szeretnénk ezt a képzést folytatni. Délután remek időben ismerkedtünk a szarvasi környezettel és a társaság hajókázott a Körös folyón és élveztük a csodálatos környezetet.

Este a 2022. év „Év menedzsere” díjat adtuk át, melyet Kókay András kapott a sok év óta tartó MEM klubban végzett munkája és szponzorálása elismeréseként, majd baráti beszélgetéssel zártuk az estét.

Másnap tele élményekkel indultunk haza. Megállapítottuk, hogy érdemes volt közös programokat szervezni az ország más-más területén, hiszen ezzel megismerjük egymás kórházát,  szakrendelőjét, munkáját és erősíteni tudjuk a szakmai és baráti kapcsolatokat is.

IMG_7743 IMG_7745 IMG_7746 IMG_7759
IMG_7776 IMG_8169 IMG_8274 IMG_8275
IMG_7788 IMG_7795 IMG_7909 IMG_7910
IMG_7917 IMG_7949 IMG_8039 IMG_8065
IMG_8109 IMG_8269 IMG_8277 IMG_8282
IMG_8303 IMG_8316 IMG_8322