Menedzsergyakorlatok - Mosonmagyaróvár Nyomtatás

MENEDZSERGYAKORLATOK

a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban

Dr. Bertalan István főigazgató főorvos és munkatársainak, hosszas és alapos előkészítő munkája eredményeként jött létre 20 fő részvételével szeptember 20-án a kórházi és a szigetközi programunk. Érkezés után a hangulatos Lipóti Hotel Orchidea szállodában fogadtak bennünket kellemes uzsonnával, majd az elhelyezkedés után az első programunk volt a Lipót pékség meglátogatása.

004 005
008 009
Második (21, szombat) főprogramunkat a kórház látogatással kezdtük, ahol elsőként a Főigazgató úr részletes előadásában ismerkedhettünk meg a Kórház EU-s programjaival, az aktív-, krónikus -és járóbetegellátás sajátosságaival. Szemléltetően mutatta be a TVK súlyszám alakulását s visszáságait, az ebből következő finanszírozás finanszírozási gondokat. Az előadás magában foglalta Herberger Árpádné ápolási igazgató előadását is, mivel szakmai okokból nem tudott a konferencián részt venni. Főigazgató úr előadásának részleteit ITT tekintheted meg.
017 018
019 ppt

A gazdálkodás mutatószámait, a bevételek és kiadások alakulását László Zoltán gazdasági igazgató mutatta be. ITT. A bemutatott táblázatok az elmúlt öt év viszonylatában mutatták be a fejlődést, illetve változást.

020 021 ppt

Az előadások közben és után számos kérdés merült fel a csekély létszám ellenére. Utána meglátogattuk a Kórház gyerek osztályát. (lásd: galéria, gyerekosztály képeit) Olyan érzésünk volt, mintha nem kórházban lennénk. mindenhol tisztaság, rend. Az egész kórház egy irigylésre méltó gyöngyszem volt Magyarország szélén. Gratulálunk és köszönjük.

A kórházi szakmai nap után rövid sétát tettünk Mosonmagyaróvár hangulatos belvárosában, majd autóbusz vitt vissza a szállodába ebédre.

A délutáni szabadprogramban lovaskocsis városnézésen és felejthetetlen csónaktúrán vettünk részt. Emlékképeit a galériában tudjátok megtekinteni.

Az emlékezetes napokért köszönetünket fejezzük ki Dr. Bertalan István főigazgató úrnak (a MEM Klub megbízott elnökének) és munkatársainak azért a szervezésért, amelynek eredményeként ilyen jól éreztük magunkat. Reméljük jövő nyáron, a kibővített szakmai és társasági programon nagyobb létszámban tudjuk megismerni az értékes, talán egyedül álló

Szigetköz világát.

Galéria megtekintése : ITT