|   A menedzser gyakorlatok keretében, október 26-án tartottuk a soron következőé klubnapunkat a GOKI-ban dr. Ofner Péter főigazgató főorvos úr meghívására. A helyszűke miatt mindössze 50 fő részvétele volt lehetséges, amely keretszámmal klubtagjaink éltek is. Dr. Soós Ágnes elnök asszony köszöntő-bevezető szavai után, a tapasztalatcsere megnyitó előadásában Dr. Ofner Péter főigazgató főorvos úr ismertette az Intézmény sajátos helyzetét, amelyben – mint az ország legnagyobb szívgyógyászati központjában - több mint 9000 felnőtt és közel 1200 gyermek fordult meg. A szívműtétek száma megközelítette az ezerötszázat és több mint 5000 volt a szívkatéterek száma és közel 1000 volt a pacemaker beültetés. Az Intézmény egyedülállóan fogja át a kardiológia teljes spektrumát a felnőtt és gyermek szakmai területeken egyaránt. Számos egyedi tevékenységet végeztek országosan és számtalan új eljárást vezettek be Magyarországon. Pl.: első sikeres műszív-kezelés, első katéteres aortabillentyű-beültetés (kelet-középeurópában is először), stb. A felsorolt szakmai eredményeket az önálló felnőtt és gyermek szív központ keretében és lelkes munkatársai közreműködésével sikerült elérni. A Főigazgató úr szakmai összefoglalóját részletes gazdasági beszámolóval egészítette ki Pethőné Tarnai Erzsébet gazdasági igazgató aki szemléltetően mutatta be, a sajátos szakmai tevékenységet biztosító gazdálkodás különleges eseteit, kiemelve az egyedi jellegből következő – a többi kórházhoz viszonyított rendkívül „drága” -, összességében veszteséges működést. Közérthetően illusztrálta az egyedi, csak az intézetre jellemző finanszírozási problémákat, amelyeket a kis esetszám, a ritkán előforduló, szinte egy-egy beteghez köthető speciális eszközök beszerzése jellemez. Összefoglalásként megjósolta minden gazdasági vezető futurisztikus jövő képét, (álmát) amelynek sajátosságai: -        a pénzügyi-gazdasági egyensúly, az elégséges finanszírozás-        az átlátható, stabil gazdálkodási környezet,
 -        jól tervezhető gazdálkodás,
 -        szükségleteket lefedő TVK,
 -        megszűnő humánerőforrás problémák,
 -        „Egészséges Budapest program” megvalósulásával az intézetek által elérhető XXII. századi infrastruktúra, végül
 -        megerősített országos intézeti funkciók, innováció a gyógyításban, melyhez a gazdasági-műszaki terület megfelelő hátteret tud biztosítani.
 Az Intézet működésének egyik legfontosabb területe az ápolási munka, amelynek gondjait, sikereit szemléltetően mutatta be az Intézet ápolási igazgatója: Ercsei-Veres Erzsébet Az ápolási terület szakmai összetételét bemutatva elmondta, hogy a szakdolgozók közel háromnegyede felsőfokú végzettségű. A középfokú végzettségű dolgozókat folyamatosan iskolázzák be. Létszámhiány elsősorban a négy intenzív osztályon jelentkezik. Szemléltetően a dolgozók szakmai és kor szerinti összetételét, részletezte mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket az üres állashelyek betöltése érdekében tesznek (tanulók fogadása, álláshirdetések, MESZK hirdetések, személyes kapcsolatok, Facebook stb.). A meglévő dolgozók megtartásáért is számos intézkedést tesznek: ösztönző bérrendszerek, továbbképzés elősegítése, konferenciákonrészvétel támogatása (pl.15 konferencián 64 fő vett részt az elmúlt időszakban), kitüntetésekre felterjesztés, stb. Előadását a következő gondolatokkal foglalta össze: -        az új dolgozók között egyre kevesebb a fiatal ápoló-        az ápolói pálya vonzóvá tétele nem csak az egészségügy felelőssége, a jövedelem mellett a társadalmi megbecsülés is fontos lenne,
 -        a kórházi munka egyre inkább eltolódik az intenzív ellátás felé, ezért minél több jól képzett, folyamatos fejlődésre képes ápolóra lenne szükség, különben a jövőben ez várható:
 
 Az előző három előadást jól egészítette ki Dohnál Erika Szervezési és Minőségirányítási igazgató, aki a GOKI finanszírozásának tervezését, kontrolling és minőség-irányítási rendszerét mutatta be. Előadásában, a teljesség igény nélkül összefoglalta azt a sokrétű tevékenységet, amelyek irányítása alá tartoznak. Ezek a következők: -        a finanszírozás konkrét feladatai,-        a jogszabály változások hatásainak folyamatos figyelemmel kísérése,
 -        az országos intézet finanszírozási problémái,
 -        a progresszív szint, a TEK finanszírozatlansága,
 -        a műszív kezelés finanszírozási problémái,
 -        a szív transzplantációs ellátások finanszírozatlansága,
 -        az országos intézeti kiemelt profil finanszírozása – gyermekellátás,
 -        kontrolling feladatok,
 -        minőség-irányítás-vezetőségi átvilágítás
 A felsorolt témaköröket részletes adatokkal, táblázatokkal támasztotta alá, egészítette ki, majd konklúzióként összefoglalta a fontosabb tennivalókat (kívánságokat) az elvárható egyensúly biztosítása érdekében. -        gyermekellátási díjtételek rendezése, az Intézet egyedi elszámolásra vonatkozó finanszírozási javaslatainak elfogadása,-        Országos és regionális centrum feladatainak megjelenítése a TVK-ban,
 -        Progresszivitási díj újbóli megjelenítése vagy a HBCs rendszer felülvizsgálata a progresszivitási feladatokból eredő többletkiadások finanszírozására,
 -        a műszív kezelés is kerüljön be a „nagy értékű, országosan nem elterjedt műtéti eljárások, beavatkozások díjtételei” közé,
 -        szívtranszplantációs ellátással kapcsolatos HBCs módosítási javaslatok elfogadása.
 Ezek megvalósítása, elfogadhatósága érdekében az Intézet minden évben elkészíti a ráfordítások felmérésének frissítését, amelyeket a megfelelő szintekre (OEP, fenntartó, stb), de sajnos érdemi döntésre nem kerül sor. A kontrolling és minőségirányítás sokrétű feladatait végül szemléletes folyamatábrán mutatta be. Az értékes, átfedések nélküli jól egymást kiegészítő, egymásra épülő, menedzsergyakorlatok bemutatását célzó előadásokat a jelenlévő klubtagság élénk érdeklődése kísérte majd néhány hozzászólás is követte. 
 A hozzászólások után került sor új klubtagok felvételére, akik a következők voltak. A tagfelvétel után Dr. Soós Ágnes elnök asszony megköszönte a vendéglátást és a magas színvonalú előadásokat, majd átadta a tiszteletbeli klubtagságot igazoló jelvényeket: Dr. Ofner Péter főigazgató úrnak, Pethőné Tarnai Erzsébet gazdasági igazgató asszonynak, Ercsei-Veres Erzsébet ápolási igazgató asszonynak, valamint Dohnál Erika szervezési és minőségirányítási asszonynak. A menedzsertalálkozót a finom szendvicsek mellett hangulatos klubbeszélgetéssel zártuk. A találkozó megszervezését köszönjük Dr. Ofner Péter főigazgató úrnak és lelkes csapatának. Külön köszönjük a fényképeket Nagy Istvánnak a GOKI munkatársának.                 |