Meghívó Nyomtatás

A Magyar Egészségügyi Menedzser Klub 20. rendkívüli Tudományos Ülésére és Közgyűlésére

Az egészségügyi menedzserek rendhagyóan változó évet tudhatnak maguk mögött és a következő év sem lesz unalmas. Ez évi, 20. Ünnepi Tudományos Ülésünk és Közgyűlésünk keretében a mindnyájunkat érdeklő problémákra próbálunk megoldást keresni és a kérdésekre feleletet találni. Ezért ez évi tudományos ülésünk rendhagyóan nyitott lesz, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk, ahol szerény lehetőségeink között egymás tapasztalatait megismerve keressük a megoldást, a kiutat a nehéz helyzetből.

 

Időpont: 2012. november 9-10.

Helyszín: Balatonalmádi, Ramada Hotel (Bajcsy-Zsilinszky u. 14.)

Program:

2012. november 9. (péntek) 1400 – 1800

1400 Megnyitó előadás
         Dr. Soós Ágnes MEMK elnök

         Meghívott vendég:
         Dr. Cserháti Péter úr, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, aki kötetlen beszélgetést folytat a Menedzser Klub tagjaival

Baráti beszélgetés, hozzászólások

1530 Szünet, büfé

1600 – 1800 Hogyan éltük meg (túl) az elmúlt 20 évet

Meghívott előadók (Alapító tagok):
Mészárosné Hakucsák Erika ápolási igazgató, Kátai Gábor Kórház
- Dr. Stróbl Jenő gazdasági igazgató, Központi Stomatológiai Intézet
Dr. Szabadfalvi András igazgató főorvos, Tormay Károly Egészségügyi Központ
Vancsura Miklós főigazgató, Önkormányzati Kórház Sárvár

Hozzászóló: Dr. Varga Ferenc főigazgató főorvos, Siófok Város Kórház-RI
- Aktuális kommentárok: Dr. Rácz Jenő és kollégái
Moderátor: Dr. Szepesi András MEMK általános alelnök

2000 Magyar Egészségügyi Menedzser Klub baráti vacsora
(Esti műsor: Régió Zenekar, tombola, meglepetés)

Mellékelten megküldjük a Tudományos Ülés jelentkezési lapját és részvételi költségeit. Az idő rövidségére tekintettel, részvételi szándék esetén a jelentkezési lapot, amely honlapunkról (www.memklub.hu) is letölthető, postafordultával (fax-fordultával), de legkésőbb október 25.-ig kérjük visszaküldeni.

Kérjük továbbá, akkor is jelezz vissza, ha nem kívánsz részt venni, hogy ezáltal regisztrálni tudjuk posta (e-mail) címed pontosságát.

 

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ

Kedves Klubtagunk!

Soron következő (XX.) Ünnepi Közgyűlésünket

2012. november 10-én 10 órai kezdettel

tarjuk,  Balatonalmádiban a Hotel Ramadában.

Levezető elnök: Dr. Szabadfalvi András örökös tiszteletbeli elnök

Elnöki beszámoló
Előadó: Dr. Soós Ágnes elnök
Gazdasági beszámoló
Előadó: Flór Ferenc főtitkár

Hozzászólások, a beszámoló elfogadása, új tagok felvétele, kitüntetések.

Az idő rövidségére tekintettel részvételi szándékodat a csatolt jelentkezési lapon, amely honlapunkról (www.memklub.hu) is letölthető, postafordultával (fax - fordultával), de legkésőbb október 25.-ig szíveskedjél visszaküldeni.

jelentkezési lap: ITT

Várunk november 9-én.

Dr Soós Ágnes
elnök

A Magyar Egészségügyi Menedzser Klub 20. rendkívüli Tudományos Ülésére és Közgyűlésére